Úgy hiszem ideje egy kis frissítésnek:

– MIND: Path to Thalamuis ~ Sikerült megoldanom a nem hivatalos fordítást, még tesztelgetem, mert úgy tűnik, két szót a fejlesztők ügyesen elrejtettek, és azok nem fordíthatóak.

FIVE: Guardians of David ~ Elkészült, fejlesztők szerint kb. 1 hónap múlva, 3 másik nyelvvel együtt kerül bele a Steames verzióba.

Warhammer Vermintide: End Times ~ Jelenleg is a fejlesztők zaklatása megy, új lokalizációs rendszert tesztelnek (meg a konzolos változatokkal foglalkoznak), amit majd átküldenek, hogy az új DLC-k szövegét is ki tudjam pótolni.

Dead Effect 2 ~ Fél éves cseszegetés után sikerült megszereznem a teljes szövegmennyiséget a fejlesztőktől, így végre azzal is tudok haladni.

Layers of Fear ~ Augusztus után ismét rákérdeztem a fejlesztőknél, hogy mikorra várható a fordításom Steamre felkerülése, mindössze annyi választ kaptam, a következő hét elején egyeztetnek a kiadójukkal, és próbálnak egy időpontot kicsikarni tőlük.

Shadow Warrior 2 ~ Mivel megjelent a játék (és mellette még nagyszerűen is sikerült), felvettem a kapcsolatot ismét a fejlesztőkkel, hogy mikorra kaphatom meg a szövegeket. Jelenleg még a patcheléssel foglalkoznak, utána tudják a fordítandó szöveget biztosítani.

Anima: Gate of Memories, Pharaonic, Ghost 1.0, Divinia Chronicles, Galaxy on Fire 2 HD, State of Decay YOSE, Blackguards ~ Halad a fordításuk.